2014. február 5., szerda

avöröspostakocsi

versem a vörös postakocsin:

megbocsátás utca

amikor összefutottunk az utcán,
úgy álltam ott gyufával a kezemben,
mint aki megfáradt a keresztcipelésben.
te voltál mária. akkor láttalak másodjára
és lándzsa fúródott az oldalamba.

egy hét múlva ugyanabban az utcában
számoltuk a házakat magamat
kövezve közben, hogy ismét
rossz embert akarok megnevelni.

aztán rád szóltam a gangon,
hogy nem téged választalak társamul.
leraktam a hátizsákom és felállítottam a keresztem.
te azt mondtad, sosem szögeltél még ki tündért,
viszont szívesen segítesz,
csak ne koszoljuk össze a lakásod.

másnapra szétfoszlottam, mint akit magához
hívott az apja. a keresztet is vittem,
mindössze a szögeket felejtettem ott.
nem történt semmi rossz, csak a borostád
nőtt kevesebbet mint szokott,
mint aki fél előbújni és egy megkínzott
hűlt helyére rácsodálkozni.